Utálom magam. Hogy most is itthon ülök. Pedig várnak. Pedig vár. Vagy... ha nem is vár, mondtam valami hasonlót, hogy ott leszek. Meg igazából én hívtam. de ő talált valakit, akivel elmegy. Exbarátnő, legjobb barát, teljesen mindegy, nem én.


mi ez az egész? valaki szedje ki a fejemből. Ez nem normális! mi ez a szorongás?!
ha az ajtón való kilépésre gondolok, elfog a sírógörcs. ott akarok lenni, ugrálni, énekelni, elvégre ők a kedvenceim! és nem megy.
mintha fizikai fájdalommal járna.
és egyre jobban tüzelem magam, hogy rohadtul nem hiányzom és egyre jobban el akarok menni és egyre jobban nem bírok.

valaki segítsen. a testem az agyam rabja.

DS

Egy down-os gyerek nem átok, hanem áldás. Olyan, mintha egy kis Pán Péter születne a Földre minden egyes alkalommal. És nekünk jutott az a megtiszteltetés, hogy a csodaporos Söréden pár csillagnyi távot velük repüljünk. Ők az örök gyermeki lét áldását kapták. Őket nem sajnálni, hanem irigyelni lehet csak!!!

Oldani Uram, s oldódni vágyom.
Üdvözíteni, és üdvözülni vágyom!
Alkotni Uram, s alakulni vágyom,
Ékesíteni, és ékesedni vágyom!
Dalolni Uram, és dallá lenni vágyom!
Lámpád vagyok, ha látsz engem.
Ajtód vagyok, ha zörgetsz bennem.
Ki látod, mit teszek, hallgass meg engem!



kissé átalakulva megosztani vágyom.

"I'm only gonna let you kill me once."




Szeptembertől lehet, hogy Svájcban fogok lakni.

Leszokom a dohányzásról. Gyerekeket nevelek. Főzök. Takarítok. Megtanulok jól franciául. Összeszedek egy pasit aki majd csokit és órát hoz nekem.

És minden este sírni fogok, hogy mennyire hiányzik szuzi és a hosszúhajú széphangú.

Hűűűha.

Ez a hét gyönyörű volt. Az biztos, hogy egy életre megváltoztatott. Ennyi szeretetet talán még soha nem kaptam ekkora dózisban. Ölelések, kedves szavak, nyálas puszik mindenütt. Esténként holtfáradtan feküdtünk le, de reggel keltünk, boldogan pár óra alvás után, mert reggelit kellett csinálni a kis bogyóknak.

annyi barátot szereztem, egészségeset, sérültet egyaránt.

annyi minden történt, hogy egy bejegyzés nem lesz elég. ez most csak az első fáradt beszámoló.
Hiányoztok, szektások!

ennyi szeretet után az ember átértékeli emberi kapcsolatait.

summer of 69.

Éppenhogy csak nagykorúan visszaértem hétfőn a Balatonról, két nap szúszá után csütörtökön elzúztam messzire, Mezőkövesdre. Ma értem haza, úgy egy órája. Három óra múlva irány Söréd.
Messze mindenkitől, mindentől, mással elfoglalva. Dejó lesz.

Most úgyis legszívesebben elásnám magam. Jó mélyre. Ott nincs tükör, nincsenek előítéletek, nincs semmise.


és egy kép, hogy lássátok, tudok mosolyogni.

pici gödrök.
pici hazugságok. kis szavak, rövid mondatok, apró sóhajok.parányi emberség, egy színlelt kis mosoly,pár csöppnyi érzés.

egy kis halál bennem.minden nap.

százegy.

tessék, el is rontom.

Most látom, 17 kedves olvasóm van, állítólag.
Szombaton leszek nagykorú. Nem lennétek addigra 18an ? :)

100.

ééééés here it comes!
A 100. bejegyzés.
Szép lesz különleges lesz. Mindent így tervezek. Nagy álmok, nagy gondolatok kerülnek bele. Aztán megírom, és semmi. Megszületek, és semmi. Találkozunk, és semmi.

Mostanában csak a hiányt érzem. A kreativitás, az erő, az élet hiányát.
És még valaki hiányzik. Nem tudom, hogy ki. Nem pontos személy. Nincs elképzelés, hogy milyen. Hogy hány éves, hogy honnan ismerem, hogy kik a barátai, hogy hogy néz ki, hogy szereti-e a palacsintát vagy hogy hogyan hívják.
És várok. De hát ugye, nem tudjuk, kire.

..I want You, to want Me.

néha arra vetemedem, hogy újraolvassam a bejegyzéseket. és fura. néha kételkedem, hogy ezt én írtam volna? pedig igen, én írtam.
Fura, úgy látszik, mikor "alkotok", az nem is én vagyok. elhagyom magam pár pillanatra, hogy valami maradandót hagyjak magam után.
És tetszik. nekem legalábbis. a sok szó amiből tekervényes de mégis jól érthető mondatok lesznek, amiket úgy is megértesz néha, ha nem is élted át. csak szaladgálnak az ujjaim a billentyűkön, és már nem is tudom mit kezdtem el.